A nagybankok szinte kivétel nélkül leállították már a végtörlesztéshez használható forinthitelek befogadását. A takarékok (néhány kivétellel) még nem zárták be a boltot, de az idő mindenkinek egyre fogy. Meggondolandó, hogy a jelenlegi kamatszinten mennyire éri meg a forinthitel - írja az énpénzem.hu.
A gazdasági portál szerint a hitelpiacra visszatért FHB mellett a nagybankok közül már csak az Erste és az OTP fogad be kiváltó hitelekre vonatkozó igénylést a saját ügyfeleitől. A bankok egyre találékonyabbak az elutasításban, így ebben a lehetőségben sem szabad nagyon reménykedni, de a kisbankok és a takarékok közül még többen állják a sarat ( vagy hivatalosan nem jelentették be, hogy felhagynának a kérelmek befogadásával).
A kormány és a bankszövetség közötti megállapodásnak megfelelően április elsejétől lép hatályba (az eredeti januári elsejei időpont helyett) a jelzáloghiteleknél a referenciakamat kötelező alkalmazása. Ettől az időponttól a bankoknak a három, illetve a hathavi pénzpiaci (Bubor) kamathoz, vagy a 3, 5, illetve 10 éves állampapírpiaci referenciahozamhoz kell kötniük az árazást.
Tilos a kezelési költség alkalmazása, de a határozott időre szóló akciós kamat is. A jogszabály szerint a fennálló, ennek a rendelkezésnek nem megfelelő szerződéseknél az ügyfelek augusztus 31-ig egy alkalommal kérhetik a módosítást, újrakötést vagy kiváltást. A jelenlegi pénzpiaci folyamatok alapján például a Kinizsi Bankkal szerződők aligha rohannak majd, hogy változtatást érjenek el. A mostani kamatszint bizonyára sokakat tántorít el egy ilyen lépéstől. Annak ellenére, hogy hosszabb távon (és normális körülmények között) kifejezetten kedvező a referenciakamat alkalmazása a banki ügyfeleknek.
Érvénytelenné nyilvánítható devizahitel-szerződések?
A köztévé reggeli műsora közben megszólaltatta azt a siófoki ügyvédet, aki szerint semmisnek tekinthetők a bankok számára egyoldalú előnyöket biztosító hitelszerződések. A jogász azt mondja, a szerződések érvénytelenségének megállapításáért az adósoknak pert kell indítaniuk. Az európai bíróság főtanácsnokának állásfoglalása szerint a fogyasztók figyelmen kívül hagyhatják a szolgáltatók szerződési feltételeit, ha azokat az egyes országok nemzeti bírósága tisztességtelennek nyilvánította. “Számtalan ilyen per van. És most volt elege az európai bíróságnak, a luxemburgi bíróságnak, és azt mondta, elég. Ezt nekünk üzente” – mondta Léhmann György.
A hazai bankszektort a devizahitel-szerződések tömeges semmissé nyilvánítása sem rengetné meg. Damm Andrea szakjogász szerint ilyenkor a pénzintézeteknek legfeljebb az extraprofitról kellene lemondaniuk. “Ha ugyanazokkal a feltételekkel kellene az adósoknak a hiteleket visszafizetni, mint amilyen feltételek mellett megkötötték a szerződést, az önmagában a bankoknak nem okozza azt a veszteséget, ami a tönkremenetelükhöz vezethet” – tette hozzá.
A Jobbik kartellvizsgálat megindítását kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatalnál, mivel az ellenzéki párt szerint a bankok összehangoltnak tűnő módon, jelentős mértékben emelték a forinthitelek kamatait a devizahiteles végtörlesztésről szóló kormányzati mentőcsomag bejelentése után.
Az európai bíróság főtanácsnokának állásfoglalása egyelőre nem veszélyezteti a hazai bankrendszert. A Legfelsőbb Bíróság tavaly szeptemberben a szegedi Partiscum takarékszövetkezet elleni perben kimondta, hogy törvényes a lakáshitelek egyoldalú szerződés módosítása és így a kamatemelés is, amennyiben ezek arányban állnak a külső körülményekben bekövetkezett változásokkal.
Forrás: azenpenzem.hu
Itt olvashat az Önt érdeklő kedvezményeinkről, melyek ingatlan tulajdonosoknak, vevőknek, bérbeadóknak, bérlőknek továbbá olyan ügyfeleknek szól, akik szeretnék igénybe venni bármelyik kedvezményünket vagy az ebből származó további előnyöket.
Most mi fizetünk Önnek!
Amennyiben nem talál, megfelelő ingatlant kínálatunkba ingatlanfigyelő szolgáltatásunkkal azonnal értesítjük az Önt érdeklő ajánlatainkról.
Érdekli az ingatlan piac?
Kezdje velünk karrierjét!